Elterjedése, behurcolás módjai

Kelet-Ázsiában, a Jangce alsó folyása mentén, illetve Koreában őshonos. Ázsia más országaiba, Észak- és Dél-Amerikába, Afrikába, Óceániába és Európába is behurcolták. Jelenleg az európai kontinens mérsékelt és mediterrán égövi országaiban található meg, Skandináviából és a Balti-térségből azonban hiányzik. Hazánkba szándékos betelepítés útján került erdészeti és kertészeti céllal; Villányban ültették először. Mostanra szinte mindenhol előfordul az országban, a nyugati területeken valamivel ritkább (lásd térkép).

Élőhelye

Hazánkban főként sík- és dombvidékeken elterjedt, de középhegységeinkben is egyre gyakoribb. Jól tűri a szárazságot és a sovány talajt; kedveli a homokot, tartósan nedves élőhelyen azonban nem marad meg. Elhanyagolt élőhelyeken, lakott területeken, közutak, vasúti pályák mentén különösen elterjedt. Városi környezetben a kevésbé árnyékolt, meleg területeket részesíti előnyben; könnyen utat tör magának az úttestek, járdák, épületek falának repedésein keresztül. A talajfelszín bolygatása kifejezetten kedvez terjedésének, de kevéssé zavart élőhelyeken (pl. gyepekben, ártéri erdőkben) is jól tenyészik.

Megjelenése, szaporodása

A bálványfafélék családjába (Simaroubaceae) tartozó, fás szárú, lombhullató faj, amely 25–30 m magasra is megnőhet. Kérge szürkés színezetű, hosszanti irányú, rövid repedésekkel tarkított. Vesszői középbarnák, törékenyek; szivacsos bélszövetük világosbarna. Tompán háromszögletű levélripacsai nagyok, rügyei aprók, félgömb alakúak. Friss hajtásai zöldesek vagy vöröslőek. Szórt állású levelei akár 1 m hosszúságúra is megnőhetnek, páratlanul – ritkán párosan –, szárnyasan összetettek; fejlettségüktől függően 13–41, hosszúkás tojásdad alakú, hegyes, ép szélű levélkéből állnak. A levélkék vállának szélén előfordulhatnak mirigyszerű duzzanatok. Levélkéinek mindkét oldalát mikroszkopikus méretű mirigyszőrök fedik, amelyek kellemetlen szagú illóolajat termelnek. Virágai hímnősek és porzósak lehetnek, külön egyedeken fejlődnek (felemás kétlakiság). Virágai 5-, ritkán 6-tagúak, a csésze-, szirom- és termőlevelek száma 5 vagy 6. A porzók kétkörös állásúak, számuk 5+5 vagy 6+6. Termése lependékcsomó. A lependékek hosszában csavarodottak, lehulláskor vízszintesen forognak, így oldalirányban is képesek haladni (ellentétben a juharok vagy a hársak termésével). A lependékek közepén elhelyezkedő mag hosszú ideig csírázóképes, csírázásához azonban meleget és nedvességet igényel. Vegetatív úton is intenzíven terjed.

Hatása az őshonos élővilágra, gazdasági és humán-egészségügyi hatásai

Rendkívül agresszívan terjed, allelopátiás hatásán, árnyékolásán és a talaj nitrogénszintjének növelésén keresztül átalakítja az általa kolonizált területek növényközösségét – kiszorítja az eredeti növényzet értékes fajait. Leginkább száraz gyepekben, bokorerdőkben, homoki gyepekben veszélyes özöngyom, de akár épületek, utak hasadékaiban is megtelepedhet, gyorsítva azok állapotának romlását. Erdőfelújítások, fafajcserés szerkezet-átalakítások során jelentős károkat okozhat megjelenésével. Tulajdonságai, életképessége következtében térfoglalása csak jelentős anyagi ráfordítások árán korlátozható; teljes visszaszorítása – kiváló sarjadzóképessége miatt – kizárólag mechanikai módszerek alkalmazásával szinte lehetetlen.

Leírása, határozóbélyegei

A mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) a hazánkban is előforduló fajok közül egyes tulajdonságai tekintetében a magas kőrissel (Fraxinus excelsior), a fekete dióval (Juglans nigra), illetve az ecetfával (Rhus typhina) téveszthető össze. A mirigyes bálványfa levélkéinek széle ép, a levélkék vállán gyakran mirigyszerű duzzanatok fordulnak elő, amelyek kellemetlen szagot árasztanak. Termése lependék – magja ennek közepén található. Ezzel szemben a magas kőris levélkéinek vállán nem találhatóak mirigyszerű duzzanatok, a levélkék széle fogazott, a mag a lependéktermés alsó részén helyezkedik el. A mirigyes bálványfa újulatban lévő, fiatal, vagy termést nem mutató egyedei hasonlatosak a fekete dióhoz, ezért együttes előfordulásuk esetén (különösen alföldi erdőkben) gondot okozhat elkülönítésük. A legfontosabb határozóbélyeg ez esetben a levélkék széle, mely a mirigyes bálványfánál ép, a fekete dió esetén pedig fűrészes. Utóbbi fajnál a levélkék vállán nem találhatóak mirigyszerű képződmények; termése kerek, 5 cm átmérőjű, vastag, zöld héjjal fedett. Az ecetfa levélkéi szórtan állnak, szélük fogazott; terméscsoportja vöröses színű, felfelé irányuló kúp forma.

Irodalom

Bartha, D., Király, G., Schmidt, D., Tiborcz, V., Barina, Z., Csiky, J., Jakab, G., Lesku, B., Schmotzer, A., Vidéki, R., Vojtkó, A. & Zólyomi, Sz. (szerk. / eds.) (2015): Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza / Distribution atlas of vascular plants of Hungary. – Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó / University of West Hungary Press, Sopron, 329 pp.

Kus Veenvliet, J., Veenvliet, P., de Groot, M. & Kutnar, L. (eds.) (2019): A Field Guide to Invasive Alien Species in European Forests. – Nova vas: Institute Symbioisis, so. e., The Silva Slovenica Publishing Centre, Slovenian Forestry Institute, Ljubljana, pp. 34-35.

Mihály, B. & Botta-Dukát, Z. (szerk.) (2004): Biológiai inváziók Magyarországon. Özönnövények. – A KvVM Természetvédelmi Hivatalának tanulmánykötetei 9., TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest, pp. 143-160.

Fényképek: commons.wikimedia.org

Dokumentumok

• mirigyes-balvanyfa-5fcf497f05a14.pdf