Az utóbbi évek intenzív halfaunisztikai felméréseinek köszönhetően szemmel tudjuk kísérni azt a sajnálatos tendenciát, ami alapján az amurgéb (Perccottus glenii) térnyerése igazán aggasztó méreteket ölt.

Az amurgéb kelet-ázsiai halfaj, az Amur-folyó vidékéről származik. Rendkívül tág tűrésű, táplálékbázisa szerteágazó. Szívós faj, ami megjelenése után alapvetően felforgatja, átalakítja az adott víztest fajösszetételét gerincesek és gerinctelenek szempontjából is.

A fokozottan védett lápi póc (Umbra krameri) számára végzetes előjel, ha egy víztérben megjelenik ez a faj. A Felső-Tisza vidékén a lápi póc az utóbbi években a korábban feltételezhetően élőhelyéül szolgáló víztestek 95%-ból eltűnt. Ennek egyik kiváltó oka az általános szárazodás, viszont legalább ennyire veszélyes az amurgéb feltűnése a víztestekben. A 34 mintavételi egységből, ahol sikerült kimutatni halat egyáltalán, 29-ben volt jelen az amurgéb, ami 85%-os előfordulási frekvenciát jelent. Egyetlen más halfaj sem volt ilyen gyakran jelen a vizsgált vízterekben. Összességében pedig az 5338 azonosított halegyedből 2949 volt amurgéb, ami 55%-os gyakoriságot jelent. Ez azt jelenti, hogy mintavételeink alapján a vizsgált Szatmár-beregi élőhelyek halközösségének több mint a felét az inváziós amurgéb alkotja.

A Bihari-síkon él napjainkban jelenleg a Tisza vízrendszerének egyik legnagyobb pócállománya, de rájuk is hasonló veszélyeztető körülmények leselkednek.

Itt még előfordulnak olyan víztestek, amelyekben a felmérést végzők nem találtak amurgébet, ezen vízterek védelme, a betelepülés megakadályozása kiemelt jelentőséggel bír.

Jelenleg is célunk, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén kutatókkal közösen amurgébektől mentes víztesteket találjunk, illetve ahol még valamilyen szinten lehetséges, kordában tartsuk az állományát.