Őshazája Dél-Amerika trópusi és szubtrópusi területei. Elterjedésének súlypontja az Amazonas-medence, de délre Argentínáig, Chiléig megtalálható. Őshazáján kívül az Egyesült Államok középső és déli részén, Közép-Amerikában, Dél-Afrikában, Madagaszkáron, DK-Ázsiában és a Közel-Keleten szórványos előfordulású, behurcolták Ausztráliába és Új-Zélandra is.
Európán belül Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, Írországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Portugáliában, Romániában és Ausztriában igazolták jelenlétét. Hazánkban a Szigetközben és Detken (Hevesi-sík) észlelték (lásd térkép). Eredetileg kerti tavakba ültették dísznövényként, később akváriumi fajként is árusították. Európában az akvaristák közvetítésével jutott ki a szabadba, akik számos esetben természetes vizekbe ültették szaporítás céljából.
Álló vagy lassan áramló, közepesen mély, enyhén lúgos kémhatású, magas tápanyagtartalmú (eutróf) vizekben (tavak, folyók, patakok, öntözőcsatornák, víztározók) él, optimálisan 1-2 m-es vízmélységig fordul elő. Hazai állományai erősen módosított víztestekben, csatornákban élnek.
A szár robusztus, általában csak alul ágazik el, 4-6 mm vastag, töve gyakran fásodó. A virágzó hajtásrészek akár 60 cm-re is a víz fölé emelkedhetnek. A többnyire csak a víz felett kialakuló levelek 5-6 tagú örvökben helyezkednek el. A vízfeletti levelek 2,5-5 mm hosszúak, szélességük legfeljebb 7 mm. A levélkék a levél hosszánál többszörösen rövidebbek. A levélszeletek száma 25-30. A növény kétlaki. Őshonos elterjedési területén kívül csak nőivarú egyedek fordulnak elő, vegetatív úton terjed. Hazánkban nem virágzik.
Tömeges elszaporodásra képes, kompetitív faj, amely tartósan megváltoztathatja a természetes hínárközösségek fajkészletét. A vízfelszín árnyalásával az alámerült fajok gyakorlatilag eltűnnek, míg a hozzá hasonlóan erős versenyképességű, őshonos hínarakat erőteljesebb növekedésével, nagyobb fitomassza tömegével nyomja el. Jelentős állományai akadályozzák a vízi utak használatát, valamint a horgászatot és a halászatot ellehetetlenítik.
A nemzetségnek több, Európába is behurcolt faja van, melyekkel összetéveszthető. A felismerést nehezíti, hogy a növény legtöbb esetben csak vegetatív állapotban található meg. A hazánkban élő süllőhínár fajoktól (Myriophyllum spicatum, M. verticillatum, M. heterophyllum) sűrűn mirigyes vízfeletti murvalevelei különböztetik meg, amely azonban csak a virágzó egyeden látható. A víz alatti levélnyél a M. aquaticum esetében 5-7 mm hosszú, míg a többi nálunk élő fajé rövidebb. A füzéres süllőhínár (M. spicatum) levélörvei általában 4 tagúak, míg a gyűrűs süllőhínár (M. verticillatum) esetében ez általában 5, a strucctoll süllőhínárnál pedig 5-6 levél található az örvökben. A strucctoll süllőhínár víz feletti levelei 2 cm-nél kisebbek, míg a gyűrűs süllőhínáré 2,5-3 cm. Víz alatti levelei esetleg összekeverhetők a védett mocsári békaliliommal (Hottonia palustris), azonban annak levelei nem rendeződnek örvökbe.
EPPO (2016): Myriophyllum aquaticum (MYPBR). Elérhető: https://gd.eppo.int/taxon/MYPBR
Illyés Z., Tóth E., Magos G., Tóth Z. (2006): Egy akváriumi növény, a Myriophyllum brasiliense Camb. megjelenése természetes vizeinkben. Tájökológiai Lapok 4 (2):317-325.
Anderson LWJ. (1993): Aquatic weed problems and management in the western United States and Canada. Ch. 19a. In: Pieterse AH, Murphy KJ, eds. Aquatic Weeds (2nd ed.). Oxford, UK: Oxford Scientific Press, 371-391.
Képek: Vidéki Róbert