Elterjedése, behurcolási módjai

Eredeti hazája Észak-Amerika délkeleti és Mexikó északkeleti részén található. A fajt, mint dísznövényt, 1724-ben hozták először Angliába, majd 1750 körül került Európa kontinentális részére. Hazánk területéről származó első adata 1907-ből való. A spontán terjedés mellett az első világháborút követően számos helyre telepítették be a laza, homokos talajok megkötésére és erózióvédelem miatt, máshol dísznövénynek és sövényalkotónak.

A gyalogakác hazánkban jelenleg szinte mindenhol előfordul, ha nem is nagy egyedszámmal, tömegesen, akkor szórványosan. Tömeges térhódítása a hagyományos ártéri gazdálkodás megváltozásával, a hullámtéri szántók felhagyásával és a legelő állatállomány nagymértékű csökkenésével hozható szoros összefüggésbe. Magyarországi előfordulásának súlypontja az Alföldön van, elsősorban a Tisza és mellékfolyóinak a hullámterében terjedt el tömegesen. Az ország nyugati felén, valamint a domb- és hegyvidékeken ritkábban fordul elő. Terjedése napjainkban is folyamatos.

A gyalogakác hazai elterjedése (http://floraatlasz.uni-sopron.hu/)

Élőhelye

A faj alapvetően a laza talajú, időszakosan vízborítást kapó, kevéssé árnyékos élőhelyeket kedveli. Hazánkban leginkább fűz-nyár ligeterdőkben, nemes nyarasokban, nyíltabb keményfa-ligetekben, erdőszegélyeken, tisztásokon és irtás-területeken, valamint zavart, bolygatott erdőterületeken telepedik meg. Tömeges előfordulású ártéri magaskórós gyomtársulásokban, felhagyott szántókon, bolygatott csatorna- és tópartokon, kezeletlen vagy rendszertelenül kezelt töltésoldalakon, legelőkön, üde cserjésekben.

A jelenlegi tudásunk szerint a faj számára leginkább jó vízellátottságú, tápanyagban gazdag, laza talajú, nyílt, alapvetően napfényes élőhelyek kedvezőek. Többféle talajtípuson is megél, akár futóhomokon, köves váztalajon és erős szikeseken is. Jól záródó erdőkből általában kiszorul. Kevésbé hidegtűrő, a csírázását nagymértékben redukálhatja a kora tavaszi fagyhatás és fiatal hajtásai is könnyen visszafagynak. Az erősen ingadozó vízjárást a tapasztalatok szerint nem jól viseli. Életképességét szélsőséges körülmények között is megőrzi és bőséges magtermést hozhat.

Megjelenése, szaporodása

Átlagosan 3–4 méter, ritkán 6 méter magasra növő laza, felfelé törő, majd kihajló ágú, széles bokrokat képező cserje. A hajtások száma átlagos öt-tíz. Az idősebb hajtások kérge sima, szürkésbarna, kiemelkedő paraszemölcsökkel. Az ágak végén egész évben láthatók az előző virágzásból származó termések. Az egész növény (a virágokat kivéve) kellemetlen terpénszagú. Fiatal hajtásai bordásak, sárgászöldesek vagy szürkésbarnák, finoman szőrösek.

Rövid életű, hamar, általában az 5. év után termőre forduló faj. Lombfakadása és a visszavágott tövek sarjadzása májusban indul. Virágzási ideje általában június-július, elvétve szeptemberben is megfigyelhető. A termések beérése augusztus végén kezdődik. A terméshullás folyamatos, még a következő nyáron is maradnak termések az erősebb hajtások virágzatain. Leveleit október végére lehullatja, hajtásai télen gyakran visszafagynak. A növény tőből erőteljesen sarjadzik, a gyökérsarjakat rendes körülmények között nem hoz.

Hatása az őshonos élővilágra, gazdasági hatásai

Hazánkban korábban erdőgazdasági, talajvédelmi céllal telepítették, remélt előnyeit azonban felülmúlják az általa okozott problémák, ezért ültetése hazánkban már nem gyakorlat. Gyors spontán terjedésével és növekedésével elsősorban a hullámtéren az erdőfelújítások és telepítések nehezen visszaszorítható gyomnövénye.

Természetvédelmi szempontból elsődlegesen az ártéri fátlan növényzetre, különösen a gyepekre van negatív hatással. Amennyiben ezeken az élőhelyeken a kaszálás/legeltetés egy-két évre elmarad, a gyalogakác gyors és tömeges növekedéssel átjárhatatlan cserjéssé alakítja azokat. Árnyalása és egyéb (pl. allelopatikus) úton kifejtett konkurenciája révén a gyep fajait kiszorítja. Nitrogénkötő gyökérzete és nitrogénben gazdag avarja jelentősen növeli a talaj tápanyagtartalmát, ezért a régóta elgyalogakácosodott területeken az állomány eltávolítása után is lassú a visszagyepesedés, a vegetáció helyét sokáig nitrogénkedvelő gyomfajok foglalják el. Elöntött területeken a szántó- és gyepgazdálkodást is korlátozza, továbbá gyorsítja a csatornák, fokok eltömődését.

A gyalogakáccal fertőzött területeken az eredeti fészkelők (pl. haris) és a nyílt területeken táplálkozó ragadozó madarak számára is alkalmatlanná válik az élőhely, és általában is igen szegényes a homogén gyalogakácos állatvilága. A nagy testű emlősfajok (őz, szarvas) számára az ilyen állomány jóformán átjárhatatlanná válik. Ezek a zárt, monodomináns gyalogakácosok hosszú ideig szukcessziós elnyelő állapotot, egyfajta „zöld sivatagot” jelentenek a hullámtereken és gyepterületeken.

A gyalogakácot erős gyökérzete miatt hatékonyan használják homokkötésre, erózióvédelemre, meredek rézsűk megkötésére. Vesszője a Körösök mentén vagy a Felső-Tiszán jelenleg is a koszorúkészítés, kerítésfonás alapanyaga. Néha dísznövényként is ültetik. Hazánkban elsősorban jó mézelőképessége miatt kedvelik, a tiszta ámorakácméz ára azonban kb. 30%-kal alatta marad az akácénak.

Határozóbélyegek

A cserje méretű növény 7–20 cm hosszú levelei szórt állásúak, páratlanul szárnyasak, 4-12 elliptikus, rövid szálkahegyű, áttetszően pontozott levélkepárból állnak. A 15–40 mm hosszú és 7–15 mm széles, rövid nyelű levélkék hosszúkás elliptikusak, általában rövid szálkahegyűek, áttetszően pontozottak. A lemez felül sötétzöld, fonákján kissé szürkén szőrös, de kopaszodó.

A virágzat általában sötétlila, 5-15 centiméter hosszú, felálló, sűrű fürt. Kis méretű, kellemes illatú virágainak harang alakú csészéje bolyhos vagy majdnem csupasz. A pillangós pártában a vitorla fejlett (egy sziromlevél), kékesibolya színű, a hosszan kilógó porzókat körülöleli; a többi rész redukálódott.

Termése 6–9 mm hosszú, sarlószerűen görbült, nem felnyíló hüvely, amely egy, ritkán két magot tartalmaz.A hüvely éretten sárgás- vagy szürkésbarna, felszíne kis gyantamirigyektől jellegzetesen bibircses.

Gyökérzete mélyre nyúló, valamint vízszintesen igen kiterjedt, a felszínhez közel futó, több méter hosszúságot elérő gyökerekből áll.

(Összeállította: Bereczki Csaba)

Irodalom

Podani J. (2014): A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana. Vezérfonal egy nem is olyan könnyű tárgy tanulásához, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest (ISBN 978 963 463 632 8)

Dr. Botta-Dukát Z. és Dr. Mihály B. (szerk.) (2004): Özönnövények II. (Biológiai inváziók Magyarországon), KVVM Természetvédelmi Hivatal Kiadó, Budapest, pp. 187-206.

Csiszár Á. (szerk.) (2012): Inváziós növényfajok Magyarországon Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, Sopron. pp. 120-125.

Király G. (szerk.) (2009): Új magyar füvészkönyv, Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Jósvafő