Észak-Amerika területén őshonos faj, Kanada déli részétől egészen Mexikóig előfordul. Európába az 1920-as években vadászati célból, értékes prémje miatt telepítették be. Ázsiába és Európába is betelepítették; utóbbi kontinensen Ausztriában, Belgiumban, Bosznia-Hercegovinában, Csehországban, Franciaországban, Hollandiában, Horvátországban, Lengyelországban, Luxemburgban, Magyarországon, Montenegróban, Németországban, Svájcban, Szerbiában és Szlovéniában él önfenntartó állománya. Magyarország területén az 1980-as évek óta van jelen; megjelenése részben a szomszédos országokból való terjedésének, részben a hazai állattartóktól való kiszabadulásának következménye. Az ország számos pontjáról ismertek szórványadatai; úgy tűnik, a faj fokozatosan terjeszkedik hazánk területén.
A facsoportokkal tarkított füves síkságtól a hegyvidékig, dús aljnövényzetű lomberdőkig és nádasokig mindenütt megtalálja élőhelyét; az öregebb, dús aljnövényzetű erdőket, vizes, mocsaras területeket kifejezetten kedveli. Településekre is behúzódik.
Alapvetően éjszaka aktív. Főleg a talajszinten mozog, így táplálékának jelentős részét is itt szerzi; ugyanakkor a fára mászás sem jelent gondot számára. A nappalt általában összegömbölyödve tölti a fák biztonságot nyújtó lombkoronájában, vagy egy sziklahasadékban. Valódi téli álmot nem alszik, életfunkciói nem lassulnak le; az állat a saját zsírtartalékait használja fel. Hidegebb vidékeken hosszabb inaktív periódus figyelhető meg az egyedek életciklusán belül. A hímek poligámok, territóriumuk mérete akár 800-1500 ha is lehet. Bár alapvetően magányos állat, gyakran verődik kisebb csapatokba, különösen a jó meleg pihenőhelyeken. Noha a talajon rendszerint lassan döcög, meglepően gyors, akár 25 km/h-s sebességű futásra is képes. Jól úszik. Mindenevő; ha teheti, elsősorban a talajszinten útjába kerülő, illetve fészkelő gerinceseket, rovarokat, férgeket fogyasztja el. A vízből ügyesen fog ki rákokat, kagylókat, csigákat, halakat, de a döghúst sem veti meg. Városi környezetben a hulladékból is táplálkozik.
Párzási időszaka január-márciusig tart. A nőstény évente egyszer ellik. Odvas fába, sziklarepedésbe vagy más állat elhagyott kotorékába bújva, 60-70 napi vemhesség után hozza világra 1-6 kölykét. Az utódokat csak a nőstény neveli, s legalább a következő év tavaszáig, de akár ennek teléig is együtt maradhat velük. Ivarérettségüket többnyire egyéves korukra érik el.
Mindenevő lévén jelentős negatív hatást gyakorol őshonos fajainkra; ezen túlmenően több betegség, például a veszettség terjesztésében is részt vesz (bár hazánkban - pusztán állományának egyedszámából kifolyólag is - ennek jelentősége elenyésző). Tojáspusztítása jelentős. Adott területen való megjelenése a földön fészkelő fajok kipusztulásához vezethet. Állománynövekedésével apróvad-gazdálkodási (károkozó) szerepe is növekszik. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy közegészségügyi gondot okozhat az emberi településeken (szeméttárolók fosztogatása és ennek higiéniai következménye).
Bundája és farka szürkésbarna-szürkéssárga, - háta gyakran feketés, hasi oldala fehéres. Jellegzetes a farok fekete-fehér gyűrűs csíkozása, illetve a szemek körüli fekete álarc. A feje hasonlít egy rókáéhoz (a homlokánál széles, hegyes orra felé elkeskenyedik). 40 foga van. Orra és fülei hegyesek, ötujjú mancsai rendkívül ügyesek, könnyen megfog velük bármit
Faragó S. (2007): Vadászati állattan. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 496 p.
Bihari Z., Csorba G., Heltai M. (2007): Magyarország emlőseinek atlasza. Kossuth Kiadó, Budapest, 360 p.
https://circabc.europa.eu/sd/a/25a09f3c-27a8-40c2-b7f6-411433897284/Procyon%20lotor%20-%20GBNNRA.pdf
https://en.wikipedia.org/wiki/Raccoon
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mos%C3%B3medve