Az Aggteleki Nemzeti Parkot a világszép és méltán védett cseppkőbarlangjairól mindenki jól ismeri. Kevéssé ismert tény, hogy ha pihentető sétát teszünk a felszínen, nem fogunk virágzó kanadai aranyvessző mezőkön keresztülgázolni, fuldokolva a virágporban, botladozva a hajtásokban. A Kárpát-medencében általánosnak tekinthető helyzettől eltérően, itt ugyanis nem virágzik ez a mutatós, de az őshonos növény- és állatfajoknak menedéket adó élőhelyeket immár általánosan veszélyeztető inváziós növényfaj.

De ne higgyük, hogy azért, mert nem jutott el idáig. Bő két évtizede még az ANPI területén is a fent leírt szomorú helyzettel találkozhatott az idelátogató. Az aktív természetvédelemért tenni akaró szakemberek kis csapata azonban 1998-ban az épp itt megszervezett „Agresszív adventív növényfajok és a természetvédelem” című konferencián megfogalmazta, hogy nem lehet tovább tűrni ezt az állapotot. Tenni kell valamit.

Már ezt megelőzően is történtek a kanadai aranyvessző visszaszorítására tett kísérletek, elsősorban kézi gyomlálással. E munka nehézségei és csekély eredményessége kiváló adomák témája az azóta apukává és anyukává érett egykori önkéntesek körében.

Jómagam 2004-ben csatlakoztam az ANPI csapatához. Azért kerestek meg, mert a természetvédelmi élőhelyek kezelése volt a specialitásom. Ezt követően a hazai és nemzetközi kezelési gyakorlatok integrálásával gyorsan kialakítottuk az ANP Igazgatóság saját mechanikus kezelési protokollját. Miután bizonyossá vált, hogy bizonyos területeken pusztán a mechanikus védekezés nem lehet eredményes, 2010-11-ben kiegészítettem az eljárást egy kis kiterjedésű területeken alkalmazható, vegyszeres visszaszorítási protokollal. Ezután már csak egy bő évtizednyi kitartó munkára volt szükség, és hipp-hopp, 2021-23-ra elértünk a címben hivatkozott állapotba. (Nem lehetünk elég hálásak a munkát terepen végző lelkes önkénteseknek, kollégáknak. Külön tanulmányt érdemelne, hogy mi vesz rá embereket arra, hogy 35-40 fokban a napon rohangáljanak vegyvédelmi ruhában…)

Zökkenők az úton, avagy mit keres a földemen ez az ufó?

A 2004 utáni időszak a Nemzeti Park életében nemcsak az inváziós fajok elleni, tervezett küzdelem, hanem a térinformatikai alapokon nyugvó, komplett természetvédelmi területkezelési tervezés kialakításának időszaka is volt. Ebbe a rendszerbe szervesen illeszkedett az élőhelyek inváziós fajok elleni védelmének elképzelése. Már csak a kivitelezéshez szükséges pénz, gépek és emberek hiányoztak. Ennek biztosítása minden elszánt „megvalósító” számára ismerős, kalandregénybe illő, kudarcokkal, küzdelemmel teljes, de esetünkben sikeres történet mindezidáig. (Ez rengeteg igazgatási, pályázati, koordinációs, irányítóhatósági, kormányhivatali, társhatósági, önkormányzati jóindulatot feltételez, amiért a méltó köszönetnyilvánításra talán csak a vizionált kalandregény kezdőlapjain lenne elég hely.)

Azonban a Nemzeti Park nem a légüres térben tevékenykedő asztronauta, hanem mező- és erdőgazdálkodók, helyi lakosok, méhészek, turisták és minden érintett és érdeklődő időnként fellángoló érdeklődésének kereszttüzében álló intézmény. Ennek következményeként a gyakorlatban gyakran hangzanak el ehhez hasonló kérdések: „Hallja-e, maga meg mit keres a földemen abban az ufójelmezben?” (a munkához használatos vegyvédelmi ruha köznapi elnevezése) Ekkor nyílik lehetőség, hogy a korábban leírtak rövid, barátságos, lényegretörő, támogató, a hatályos jogi környezetet meghivatkozó, tisztelettudó bemutatása után felhívjuk a gazdálkodó figyelmét az őt illető feladatokra. A megalapozatlan bizalmatlanság, rossz vélemény, ellenségesség első tíz-tizenöt évének elmúltával máris hozzá lehet látni ahhoz a közös munkához, ami nélkül az állami természetvédelem nem lehet sikeres, még az országosan védett természeti területeken sem. Különösen igaz ez, ha a visszaszorítani kívánt inváziós faj a szél szárnyán szereti továbbítani a magjait.

Helyzetértékelés és jövőbe révedés

Jelenleg elmondhatjuk, hogy az Aggteleki Nemzeti Park védekezésre kijelölt törzsterületének túlnyomó többségén több éve nincs virágzó Solidago canadensis (kanadai aranyvessző) egyed. Az eredeti borítottságot pedig jelentősen visszaszorítottuk.

Reméljük, hogy a területen gazdálkodók, önkormányzatok és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság tartós együttműködése ebben a tekintetben továbbra is fennmarad. S ha a szabályzó környezet továbbra is nekünk kedvez, ez az állapot tartósan fenntartható és reményeink szerint tovább javítható.

Bár ez a helyzet jelenleg még nem tekinthető általánosnak a hazai és nemzetközi természetvédelemben, e munka tapasztalataiból kiindulva érdemes lenne más területeken is hasonló célú kezelések végrehajtásával megpróbálkozni. Az itt végzett munka eredményei pedig addig is bizakodással tölthetnek el bennünket.