A tölgy-csipkéspoloska (Corythucha arcuata)
Kategória: Ismeretterjesztés
Apró termetű (3-4 mm) Észak-Amerikában őshonos rovar, melynek hazai előfordulását először 2013-ban dokumentálták.
Az állat szárnya négyszögletes, csipkeszerű, fehéresen átlátszó. Elülső szárnyain három-három barna folt látszik: kettő a szárny külső élén, egy pedig középen, a szárny belső oldalán.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság teljes működési területén megtalálható a faj.
Apró, jelentéktelennek tűnő mivolta miatt hajlamosak vagyunk jelentőségét/kártételét lebecsülni, ugyanakkor az inváziós, idegenhonos fajok valamennyi tulajdonságával rendelkezik. Évente 2-3 (egymással átfedésben lévő) nemzedéke fejlődik, így előfordulási helyein robbanásszerűen megnő egyedszáma. Természetes ellenségei egyelőre nem tudják kordában tartani itthon.
A lárvákhoz hasonlóan a kifejlett rovarok is a tápnövények – elsősorban tölgy-fajok – leveleinek nedveit szívogatják, a klorofill mennyiségének csökkenését idézik elő. Pontos hatásukat kutatók vizsgálják, de a fák általános egészségi állapotának gyengítésével komoly ökológiai problémát okozhatnak.