A nutria terjeszkedése a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság működési területén belül

Kategória: Ismeretterjesztés

Szerző: Dr. Kurali Anikó, Dr. Szita Renáta

A nutria állománya, főként klimatikus okokból, erőteljes növekedésnek indult, ezzel veszélyeztetve az őshonos életközösségeket.

A nutria (Myocastor coypus) Dél-Amerika szubtrópusi és mérsékelt övi vidékein őshonos, az 1900-as évektől kezdődően prémesállat-tenyészetekben világszerte mindenütt tartják.

Hazánkba vélhetően spontán úton, megszűnő tenyészetekből kerülhetett be, Románia, Szlovákia és Ausztria irányából. Ökológiai igénye miatt 2010-ig úgy vélték, hogy egyedei nem képesek átvészelni a hideg teleket, természetes környezetben önfenntartó populációt létrehozni nem tud (Haraszthy 2022).

Igazgatóságunk területéről 2017 óta vannak megfigyelési adatai. Az elmúlt évek enyhe téli időjárásának köszönhetően jelentősen megnövekedett vármegye szerte az állománya. A Duna és a Rába mentéről, a Fertőről, valamint az Osli-Hanyból pedig szaporodó állományait is ismerjük a nutriának. 2020 előttről a Szigetközből és a Fertőről volt ismert a faj, azonban a 2020-as széleskörű felmérés kimutatta, hogy vármegye szinten mindenhol fellelhető. Azóta nem csak munkatársainktól, de a vadásztársaságoktól, erdészetektől is folyamatosan érkeznek a megfigyelési és kilövési adatok. Ennek ellenére szórványadataink alapján területünkön folyamatosan gyarapodik a nutria állománya, nyomai megyeszerte fellelhetőek, egy alomban akár 3-8 kölyökből álló szaporulat is előfordulhat.


Felhasznált irodalom:

Haraszthy L. (szerk.) (2022): Özönállatfajok Magyarországon. Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság – Külgazdasági és Külügyminisztérium, Budapest. /Rosalia kézikönyvek 5./

Felhasznált képek: Horváth Norbert, Pellinger Attila


Címkék:

Kapcsolódó galériák

ladybug