Elterjedés

A Nyugat-Himalája mérsékelt, csapadékos éghajlatú térségeiben és Kelet-Indiában őshonos. Japánban, Kínában, Nepálban és Új-Zélandon is elterjedt, ezen túlmenően Észak-Amerikában (az Egyesült Államok és Kanada területén), illetve az európai kontinens valamennyi országában megtalálható. Luxemburgból, Moldovából, Portugáliából, Walesből és néhány balkáni állam területéről még nincs előfordulási adata. Európába dísznövényként, illetve mézelő növényként hurcolták be. Hazánkban elsőként a Vas megyei Felsőőrön került elő; napjainkra többek között a Nyugat- (pl. Rába, Zala) és Délnyugat-Dunántúlon (pl. Dráva), a Duna mentén (főként a Szigetközben) és Észak-Magyarország vízfolyásai mentén – különösen a Zempléni-hegységben – elterjedt (lásd térkép). Az Alföld területéről nagyrészt hiányzik. Részben kultúrszökevényként (jellemzően kiskertekből kivadulva), részben vízfolyásokkal spontán érkezve honosodott meg nálunk.

Vonatkozó jogszabályok

• 408/2016. (XII. 13.) Korm. rendelet az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről

• 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről

• 2003. évi LII. törvény a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról

Kezelési intézkedések

A bíbor nebáncsvirág egynyári növény, amely intenzív terjedését jelentős magprodukciójának köszönheti. Az állományok magérlelés előtt történő felszámolása megakadályozza az adott évi szaporodó képletek termelését. A talajban elfekvő magkészlet viszonylag gyorsan elveszíti csírázó képességét, így néhány évnyi kitartó munkával nagy kiterjedésű állományok is felszámolhatók.

A védekezés szempontjából kedvező, hogy a növény egyszerű mechanikai módszerekkel is hatékonyan irtható, komolyabb szakmai ismeretek vagy növényvédőszerek használata nem szükséges, a munkába önkéntesek is bevonhatók.

1. Kézi irtás

A növényt egyszerűen a tövénél megragadva ki kell húzni a földből. Gyökérzete sekély és nem kiterjedt, így még a 10 cm szárátmérőjű, 3 méter magas egyedek is könnyen eltávolíthatók. Az irtást virágzás előtt, vagy virágzás elején célszerű elvégezni (május vége – július közepe között). Nagyobb állományok esetén biztosra vehető, hogy a később kihajtott, kisebb tövek elkerülik a figyelmet, ezért augusztus végén – szeptember elején egy újabb ellenőrzést, irtást kell végezni a területen. A még ilyenkor is lappangó egyedek ugyan az ősz folyamán elkezdhetnek virágozni, de az első fagyok már megakadályozzák a termésérést.

2. Gépi irtás

Nagy kiterjedésű, homogén állományok esetében a gépi irtás gyorsabban elvégezhető, pl. motoros fűkaszával. A növényeket ebben az esetben a talajhoz lehető legközelebb kell levágni. A levágott növényeket össze kell gyűjteni. Mivel a növények gyökere és töve a talajban marad, nagy részük újra ki fog hajtani tőről, így a második ellenőrzés és irtás megkerülhetetlen.

Az inváziós fajok irtása során betartandó általános szabályok mellett a következőkre érdemes figyelni:

A növényt a tövénél kell megfogni és tövestől (gyökerestől) kell kihúzni. A szártagok könnyen törnek, a földben maradó tövi rész gyorsan regenerálódik és újra virágzik a szezon során. A már zöld terméses egyedek kihúzás után kényszerből beérlelik és elszórják a magjaikat, így az ilyen stádiumban levő biomasszát szükséges a területről elszállítani biztonságos lerakóhelyre. A virágzás előtt vagy virágzás elején leszedett egyedeket a terület megfelelő pontjain összegyűjtve is el lehet helyezni. Fontos, hogy ez egy tartósan száraz terület legyen, mert nedves talajfelszínen a kiszedett tövek képesek újra legyökerezni, nemcsak a tövükön, de a nóduszaikon is. A jól meghatározható folyosó (pl. vízfolyás) mentén terjedő állományok esetén csak akkor érhető el eredmény, ha a folyosó felsőbb részein élő, forrásként szolgáló egyedek, állományok is felszámolásra kerülnek. Ellenkező esetben azok újrafertőzik a területet. A szuboptimális helyre szóródott magok is kihajthatnak. A szárazabb helyeken kihajtott egyedek sokszor nem nőnek 25-30 cm magasra sem, de néhány virágot ezek is hozhatnak. A növény 5-7 méter távolságra is eljuttathatja magjait. Az állományok felszámolása során a legszélső megtalált egyedektől számítva még egy legalább 10-15 méteres zónában keresni kell a lappangó vagy törpenövésű egyedeket.

Letölthető anyagok, bővebben a módszerekről:

Balogh, L. (2012): Bíbor nebáncsvirág (Impatiens glandulifera). – In: Csiszár, Á. (szerk.): Inváziós növényfajok Magyarországon. – Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, Sopron, pp. 159-164.

Balogh, L. (2004): Bíbor nebáncsvirág. – In: Botta-Dukát, Z. & Mihály, B. (szerk.): Biológiai inváziók Magyarországon – Özönnövények. – TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest, pp. 161-186.

Kóródi B. (2017): A bíbor nebáncsvirág visszaszorítása a kőszegi Alsó-réten – In: Csiszár, Á és Korda, M.. (szerk.): Özönnövények visszaszorításának gyakorlati tapasztalatai. – Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Budapest, pp. 103-104.