Nagyvirágú tóalma visszaszorítása az Által-ér Tata-Tatabánya közti szakaszán és a Fényes-patakon

Helyi szervek közös fellépése a nagyvirágú tóalma Tata melletti állományának visszaszorítása érdekében

A növény eredete Magyarországon, megjelenése Tata környékén

A 20. században a dísznövénykereskedelem intenzívvé válásával több, elsősorban Amerikából származó mutatós tóalma faj került az európai akvakultúrákba, ahonnan néhányuk elvadult, illetve invázióssá vált. Számos európai országban igen komoly, jelentős pénzügyi ráfordításokkal járó problémát jelentenek. Magyarországon az adventív tóalmák 3 faja fordul elő, melyek közül eddig a nagyvirágú tóalma (Ludwigia grandiflora) okozta a legtöbb problémát. 

Hazánkban először 2005-ben észlelték kivadulását Hévíz melegvizes csatornájában. Pár évvel később az Által-ér-völgy több pontjáról, köztük normál hőmérsékletű vizekből is előkerült részben kivadulás, részben szándékos telepítés eredményeként. Ekkor még sehol nem okozott problémát, sőt sokhelyütt magától el is tűnt. A problémák a 2010-es évek közepétől kezdődtek. 2018-ban Tatabánya és Tata (Által-ér), valamint Tata és Naszály (Fényes-patak) közötti vízfolyásokban, a víztestet teljesen átszőve és beborítva robbant be a nagyvirágú tóalma egy-egy állománya. Időközben pedig Gárdony mellett is megjelent.

Tata környékén több eredet is felmerül/felmerülhet:

  • szándékos kihelyezés vízinövény termesztőktől,
  • élővízben történő termesztés,
  • szennyvíztisztítók szűrőmezőjéből,
  • vétlen bejuttatás élővízbe,
  • vízinövény termesztők komposztálójából kivadulás, besodródás élővízbe.


Tóalma fertőzés jellege az érintett területen

A nagyvirágú tóalma borítottsága erősen időjárás függő. A 2018-as évben már április 25-től magas volt a napsütéses órák száma és az átlaghőmérséklet. A tavasz, a nyár és az ősz is meleg volt, melynek köszönhetően a nagyvirágú tóalma tömeges megjelenése 2018 július végére került fókuszba az érintett területeken. 

Kedvező feltételek mellett a lassabb áramlású vízfolyások rövidebb, hosszabb szakaszait, valamint a vízi műtárgyak előtti duzzasztott részeket nyár közepére akár több száz méteres, vagy kilométeres szakaszokon is beboríthatja a növény. 2019-ben ilyen mértékű borítottság szerencsére nem alakult ki, ugyanis az időjárás alakulása nem volt ideális a növény hosszú tenyészidejére, illetve az ÉDUVIZIG-gel a reagálás is felkészültebb volt az előző évek tapasztalata okán.

Állomány kezelése

Az ÉDUVIZIG Tatai Szakaszmérnökségének közreműködésével történik évről-évre a növény mechanikai irtása, és mederből történő eltávolítása géppel (gumikerekes, forgókotróra szerelt mederkaszával), illetve azt kiegészítően kézi eszközökkel. 2010 óta a természetvédelmi és vízügyi szakemberek folyamatosan monitorozzák a növény szaporodását, terjedését, valamint megvitatják és megfogalmazzák a további szükséges beavatkozási lehetőségeket.

Beavatkozások időbelisége

Az érintett években beavatkozásokra július-augusztus és szeptember-október hónapokban került sor, azonban alkalmas tenyészidő esetében már júniusban meg kell kezdeni a nagyvirágú tóalma elleni védekezést.

A folyamatos monitoringot az Által-ér alsó szakaszán, a kapcsolódó vízfolyásokon és vizes élőhelyeken egyaránt meg kell szervezni.

(Írta: Baranyai Zsolt, Bátky Gellért, Csonka Péter, dr. Riezing Norbert)


ladybug