Elterjedés

Eredeti elterjedési területe Kelet-Ázsia mérsékelt éghajlatú vidéke (Japán, Kína, Korea, Tajvan, Vietnám), ahol a hagyományos orvoslásban használják; rokon fajával ellentétben nem alkalmazzák sörkészítéshez. Észak-Amerikába (Egyesült Államok, Kanada) és számos európai országba – köztük Magyarországra is – behurcolták a dísznövény-kereskedelem révén. Valószínűleg kertekből juthatott ki a természetbe, ahol vizek mentén spontán terjedésre képes. Hazánkban egyre gyakoribb, helyenként (pl. a Rába mentén) tömegesnek tekinthető.

Vonatkozó jogszabályok

• 408/2016. (XII. 13.) Korm. rendelet az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről

• 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről

Kezelési lehetőségek

Eddig Európában és világszerte kevés kísérletet végeztek a japán komló elleni védekezési módszerekkel. Azonban a védekezési módszerekkel kapcsolatos valamennyi forrás (Pannill et al., 2009; Pank & Renz, 2013; Sarat et al., 2015) egyetért a módszerekkel kapcsolatban, Így az esetleges hiányosságok ellenére a megadott módszerek megbízhatónak tűnnek.

A japán komló megtelepedésére alkalmas területek és vízgyűjtők felügyelete, majd az invázió korai szakaszában a kis populációk gyors felszámolása a legköltséghatékonyabb stratégia a faj elleni védekezésben. A japán komló különböző fejlődési stádiumai viszonylag könnyen azonosíthatók. Ha a virágzás előtt azonosítják, lehetőség van a populáció felszámolására. Ha a növény magokat bocsátott ki, akkor további védekezési intézkedések szükségek a következő években.

Ha a növényt még a magszórás előtt észlelték, és (a terület rendszeres felmérésének köszönhetően) biztos, hogy az első évben, amikor a japán komló megtelepedett a területen, az irtás egy év alatt elvégezhető, de az utólagos visszaellenőrzés mindig tanácsos. A magok élettartama a talajban körülbelül három év (Krauss, 1931), a fertőzés felszámolásához és a rövid életű magbank kimerítéséhez általában három éven át tartó, ismételt kezelésekre van szükség.

A forráspopulációkat kontrollálni szükséges a további terjedés elkerülése érdekében. Az eltávolított növényeket körültekintően ártalmatlanítani kell, a magok elszóródásának és terjesztésének megakadályozásával. Folyók árterületén, mivel az előző évben termelt magok egy része valószínűleg a folyó áradásával szétszóródott, erősen ajánlott legalább a folyó következő 1 km-es szakaszának felmérése a potenciális szatellitpopulációk azonosítása és kiirtása érdekében.

Ha a faj már megtelepedett, hatásait hagyományos kezelési módszerekkel lehet mérsékelni, beleértve a kézi, mechanikus, kémiai és ökológiai védekezést, vagy ezek kombinációját. Mindezeket a módszereket legalább két alkalommal kell alkalmazni a vegetációs időszak alatt a potenciális újranövekedés, az új magoncok visszaszorítása és a magszórás megakadályozása érdekében. A fertőzött területeken a növény kiirtása előtt talajmunka végzése nem javasolt.

1. Kézzel történő eltávolítás (kihúzás)

A kézi védekezés a legcélzottabb módszer, ami legkevésbé károsít más növényeket. Kis tőszám esetén hatékony a tövek kihúzása a talajból. Ez természetesen annál könnyebb, minél fiatalabbak a növények, de elvégzésére mindenképpen a termésérés előtt van szükség. A szár horgas szőrei a gyomlálásnál sérülést okozhatnak a tenyéren, esetleg hólyagot húzhatnak, ezért az irtásnál védőruházat viselete szükséges; különösen fontos a kesztyű, a hosszú nadrág és a hosszú ujjú felsőruházat viselése (Panke & Renz, 2013).

Tekintettel arra, hogy ez az intézkedés az invázió korai szakaszában történő felszámolásra ajánlott, néhány tucat m² és néhány száz m² közötti, kisebb fertőzött területek esetén releváns, ebben az esetben a kézi húzás elegendő és hatékony lesz.

A kézzel történő eltávolítás az év bármely szakaszában elvégezhető. A japán komló nem fejleszt kiterjedt vagy mély gyökérzetet, ezért a szezon elején viszonylag könnyen kihúzható vagy kiásható, különösen, ha a talaj nedves. Ideális esetben azonban ezt a csíranövény-stádium és a virágzás kezdete között kell elvégezni. A legkedvezőbb időszaknak a tavasz vége (április-május) tűnik, amikor a gyökerek még kicsik, és más növényzettel még egyik része sincs összegabalyodva (Pannill et al., 2009).

Ha a beavatkozás a lombkoronában kúszó egyedeken történik, a föld alatti rész kiirtása elegendő lehet a faj fejlődésének megállításához. Ha a faj viszonylag sűrű "szőnyegeket" képez a nyílt növényzetben, a föld feletti rész kézi kitépését megkönnyíti a növényi anyag "becsomagolásának és feltekerésének" lehetősége. Ennek a módszernek azonban több negatív mellékhatása van más fajokra. Egy második ütemben el kell távolítani a megmaradt gyökereket annak érdekében, hogy a faj újbóli kolonizációját megakadályozzuk. A kitépett (föld feletti és föld alatti) biomasszát meg kell semmisíteni.

2. Mechanikus/gépi védekezési módszerek

A mechanikus és kézi védekezés kombinálása nagyon hatékony intézkedés a japán komló kisebb fertőzéseinek kontrollálására (Pannill et al., 2009; Pank & Renz, 2013; Sarat et al., 2015). Ha az újonnan behurcolt populációk nagyobb területre kiterjedőek, nagyobb méretűek (100 m²-t meghaladó sűrű állományok), a mechanikus védekezés (kézi védekezéssel kombinálva vagy anélkül) a leghatékonyabb. A mechanikus védekezés magában foglalja a növények kaszálását és levágását. Ami a kézi védekezést illeti, a legkedvezőbb időszaknak a tavasz vége tűnik. Ha már a japán komló sűrű állománya alakult ki, a mechanikus irtáshoz fűkaszára és/vagy bozótvágó berendezésre van szükség, amely fém vágóéllel van felszerelve.

Az indák levágása vagy kaszálása a lehető legközelebb a talajhoz lehetővé teszi az újonnan behurcolt populáció legtöbb egyedének visszaszorítását, amennyiben a vágást korán (késő tavasszal) kezdik meg, és az egész területet alaposan lekaszálják. A kaszálás/lemetszés hatékonysága javul, ha az év folyamán gyakran megismétlik, amíg a növények ősszel el nem pusztulnak, és/vagy ha a megmaradt egyedek kézzel történő kihúzásával kombinálják, ügyelve a gyökérzet eltávolítására, hogy ne csak a szárat törjük le a talaj szintjén (Pannill et al., 2009; Pank & Renz, 2013). Panke & Renz (2013) 70-90% közöttire becsülte a módszer hatékonyságát (egy év alatt).

Ha magok vannak a növényen, ajánlott olyan kaszáló berendezést használni, amely a levágott anyagot zsákolja, vagy a kaszálás után kell összegereblyézni és zsákba gyűjteni a levágott anyagot. Végül a levágott anyagot hulladéklerakóban kell ártalmatlanítani vagy elégetni, hogy elkerüljük a magok terjesztését (Panke & Renz, 2013).

A következő két évben az állomány alakulásától függően újabb mechanikai kezelést és/vagy kézi irást (ha kevés új egyed van) kell tervezni a populáció újbóli megerősödésének megakadályozására.

A fertőzött területek természetvédelmi kezelésére – a hajtások 10–15 cm-es állapotától – az évente többszöri tisztító kaszálás javasolt. Telepített vagy spontán újulatra képes fák, nagyobb cserjék növekedésével a fokozatos árnyékoló hatás a japán komlót visszaszoríthatja.

3. Vegyszeres védekezési módszerek

A japán komló elleni vegyszeres védekezésre vonatkozó hazai tapasztalatok eddig nincsenek, sőt Európára vonatkozóan sem áll rendelkezésre információ. Egy Amerikai Egyesült Államokbeli, természetvédelmi területek gyomkezelésével is foglalkozó szervezet (MEYERS-RICE 2014) a szisztemikus, glifozát típusú gyomirtó szerek foltkezelésszerű alkalmazását javasolja, lehetőleg a virágzás kezdetéig. A védekezés eredményességének szempontjából a 15–20 cm-es tavaszi hajtáshosszúság a legkedvezőbb. Mivel azonban a japán komló nálunk elsősorban természetközeli élőhelyeken – leggyakrabban vízfolyások mentén – terjed, a gyomirtószeres védekezés megfontolandó a nem célnövények és az élőhelyek épségének megőrzése érdekében.

A japán komló elleni kémiai védekezés csírázás közbeni (preemergens herbicidek), aktívan fejlődő növények (posztemergens herbicidek) vagy a kettő kombinációjával érhető el. Két kezelés (nyár közepén és végén) ajánlott a magtermelés megakadályozása érdekében. A preemergens alkalmazásokat kombinálni lehet a szezon későbbi szakaszában alkalmazott posztemergens herbicidekkel, hogy hosszabb ideig tartó védekezést biztosítsanak, és megakadályozzák a magok termelődését a fagyok előtt. Ahhoz, hogy az őszi magszórás megakadályozása hatékony legyen, az ilyen kombinációkban március elején (vagy még valamivel később is, ha posztemergens tulajdonságokkal is rendelkező terméket használunk) preemergens herbicidet, majd nyár közepén posztemergens alkalmazást kell tartalmazniuk (Pannill et al., 2009). A gyomirtási lehetőségek kombinálhatók az indák kihúzásával (kézi védekezés) vagy rendszeres kaszálással (mechanikus védekezés) is.

A kézi és a mechanikus-gépi védekezéssel szemben a vegyszeres védekezés előnye, hogy kevésbé költséges, az év későbbi szakaszában (csírázás utáni kezeléssel a nyár közepén és végén) is elvégezhető, és a megfelelő (hosszú szárú) permetezőgép lehetővé teheti a nehezebben hozzáférhető részek kezelését, permetezését. Egy másik szempont, hogy a növény a helyszínen elpusztul, így a beavatkozás után nincs szükség a növényi anyag kezelésére. Bármilyen méretű populáció esetén hatékonyan alkalmazható. Végül a herbicidek alkalmazásának pozitív aspektusa a talaj kisebb mértékű zavarása. Számos hátránya van azonban, amelyek minimalizálhatják e módszer hatékonyságát: i) a kijuttatás hatékonysága függ az időjárási körülményektől, ii) a kezelők könnyen kihagyhatnak egyes növényeket, iii) a herbicideket csak engedéllyel rendelkező növényvédelmi szakemberek alkalmazhatják. Ezenkívül jelentős korlátozásokkal járhat a herbicidek használata, és ez különösen igaz a japán komló legmegfelelőbb élőhelyén, a folyópartokon, a víz közvetlen közelében. Problémás lehet továbbá a herbicidek használata a közterületeken is. Az őshonos növények nem célzott károsítása is negatív mellékhatása ennek a védekezési módszernek. A vegyszeres védekezés további káros következménye, hogy az érintett partszakaszok csupaszon és a talajt megtartó gyökérrendszerek nélkül maradhatnak, ezáltal növelve az erózió, valamint a japán komló és/vagy más idegenhonos inváziós fajok új megtelepedésének lehetőségét. Ezért a kémiai védekezést is helyreállítási intézkedéseknek kell kísérniük.

4. Biológiai védekezési módszerek

Tekintettel az Európa, így hazánk vegetációjába is régen beilleszkedett ójövevénynövény (archeofiton) közönséges komlóra, illetve a sörkomló európai termesztésére, a japán komló elleni biológiai védekezés lehetséges ágenseinek megkeresése és alkalmazása nemkívánatos.

5. Ökológiai szabályozás: az élőhelyek átalakítása az ökoszisztémák helyreállítása érdekében

Mint a korábbiakban is említésre került, a kezelési intézkedések (különösen a mechanikai és a kémiai védekezés) hátránya, hogy növelik a kialakult őshonos növényzet zavarását, csupasz talajt hagynak maguk után, és elősegítik az eróziót, valamint a japán komló és/vagy más inváziós fajok újbóli megtelepedését a területen (MacDougall & Turkington, 2005). Ezért erősen ajánlott, hogy minden intézkedést a parti ökoszisztéma szélesebb körű helyreállítása kísérjen. Mivel a japán komló opportunista faj, a hosszú távú fenntartó kezelés olyan beavatkozásokból kéne álljon, amelyek kevésbé alkalmassá teszik az élőhelyet a japán komló számára. Ezt a következőkkel lehetne elérni: egyszikű fajok telepítése a növénytakaró borításának növelése érdekében (biotikus ellenállás), cserjék és fák (újra-) telepítése az árnyékolás növelésére és az érintettekkel történő együttműködés a trágyázás és egyéb szennyezések csökkentése érdekében, az eutrofizáció vízgyűjtő szintű mérséklése céljából.

Ezeket az intézkedéseket a különböző léptékű vízgyűjtő-, termőhelyi és területi szinteken kell kombinálni. A módszer komoly kezdeti erőfeszítéseket igényel, de ha az intézkedések sikeresek, akkor nem kell több éven keresztül ismételni. A következő években elegendő egy egyszerű felmérés annak ellenőrzésére, hogy a japán komló megtelepedését megakadályozták-e.

Bár eddig kevés esettanulmány született az integrált ökológiai kezelésről, és a japán komlóra vonatkozóan sincs konkrét példa, a rendelkezésre álló információk megbízhatóak, csak hiányosak. A biotikus rezisztencia egy jól ismert mechanizmus az idegenhonos inváziós növények sikertelen megtelepedésének magyarázatára (Levine et al., 2004).

Bővebb információ az alábbi linken letölthető dokumentumban érhető el: A japán komló elleni természetvédelmi célú kezelések

Irodalom, bővebben a módszerekről:

Balogh, L., & Dancza, I. (2008). Humulus japonicus, an emerging invader in Hungary. In B. Tokarska- Guzi, J. H. Brock, G. Brundu, C. C. Child, C. Daehler, & P. Pyšek (Eds.), Plant Invasions: Human Perception, Ecological Impacts and Management (pp. 73-91). Leiden: Backhuys Publishers.

Balogh, L. & Dancza, I. (2006): Japán komló . – In: Botta-Dukát, Z. & Mihály, B. (szerk.) Biológiai inváziók Magyarországon – Özönnövények II. – TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest, pp. 337-360.

Celesti-Grapow L, Alessandrini A, Arrigoni P V, Banfi E, Bernardo L, Bovio M, Brundu G, Cagiotti M R, Camarda I, Carli E, Conti F, Fascetti S, Galasso G, Gubellini L, Valva V la, Lucchese F, Marchiori S, Mazzola P, Peccenini S, Poldini L, Pretto F, Prosser F, Siniscalco C, Villani M C, Viegi L, Wilhalm T (et al), 2009. Inventory of the non-native flora of Italy. Plant Biosystems. 143 (2), 386-430.

Cho S E, Park J H, Hong S H, Shin H D, 2013. First report of zonate leaf spot caused by Hinomyces moricola on Japanese hop in Korea. Plant Disease. 97 (8), 1117-1118. DOI:10.1094/PDIS-01-13-0021-PDN

Clément, G. (2002). Éloge des vagabondes: Herbes, arbres et fleurs à la conquête du monde. Paris: Nil Editions.

Csiszár Á. szerk. (2012) Inváziós növényfajok Magyarországon, Sopron

EPPO (2018) Pest risk analysis for Humulus scandens. EPPO, Paris.

EPPO, 2022. EPPO Global database. In: EPPO Global database, Paris, France: EPPO. 1 pp. https://gd.eppo.int/

Fried G, Mahaut L, Pinston A, Carboni M, 2018. Abiotic constraints and biotic resistance control the establishment success and abundance of invasive Humulus japonicus in riparian habitats. Biological Invasions. 20 (2), 315-331. DOI:10.1007/s10530-017-1533-y

Fried, G. 2018. Information on measures and related costs in relation to species Japán komló included on the Union list. Technical note prepared by IUCN for the European Commission.

Foxcroft, L. C., Richardson, D. M., & Wilson, J. R. (2008). Ornamental plants as invasive aliens: problems and solutions in Kruger National Park, South Africa. Environmental management, 41(1), 32-51.

Fried, G. (2017) Guide des plantes invasives. Nouvelle Edition. Collection « L’indispensable guide des…Fous de Nature! Paris: Belin Editions.

Fried, G., Mahaut, L., Pinston, A., & Carboni, M. (2018). Abiotic constraints and biotic resistance control the establishment success and abundance of invasive Humulus japonicus in riparian habitats. Biological invasions, 20(2), 315-331.

Hartmann, E., Schuldes, H., Kübler, & R., Konold, W. (1995). Neophyten. Biologie, Verbreitung und Kontrolle ausgewählter Arten. Landsberg: Ecomed.

Hood, W.G., & Naiman, R.J. (2000). Vulnerability of riparian zones to invasion by exotic vascular plants. Plant Ecology, 148, 105–114.

Hooper, D. U., & Dukes, J. S. (2010). Functional composition controls invasion success in a California serpentine grassland. Journal of Ecology, 98(4), 764-777.

IPPC (2017). ISMP 41 International movement of used vehicles, machinery and equipment. 12 pp. FAO, Rome. Retrieved from https://www.ippc.int/static/media/files/publication/en/2017/05/ISPM_41_2017_En_2017-05-15.pdf.

Krauss, O. (1931). Humulus L., Hopfen. In C. Bonstedt (Ed.), Pareys Blumengärtnerei. Erster Band (pp. 498-499). Berlin: Verlag Paul Parey.

Levine, J. M., Adler, P. B., & Yelenik, S. G. (2004). A meta-analysis of biotic resistance to exotic plant invasions. Ecology letters, 7(10), 975-989.

Lu, Y., Jiao, Z., & Wu, K. (2012). Early season host plants of Apolygus lucorum (Heteroptera: Miridae) in northern China. Journal of Economic Entomology, 105, 1603-1611.

MacDougall, A. S., & Turkington, R. (2005). Are invasive species the drivers or passengers of change in degraded ecosystems? Ecology, 86(1), 42-55.

Panke, B., & Renz, M. (2013). Japanese hop (Humulus japonicus). A3924-26. Management of Invasive plants in Wisconsin. University of Wisconsin-Extension, Cooperative extension. Retrieved from https://learningstore.uwex.edu/Assets/pdfs/A3924-26.pdf.

Pannill, P.D., Cook, A., Hairston-Strang, A., & Swearingen, J.M. (2009). Fact Sheet Humulus japonicus. Plant Conservation Alliances Alien Plant Working Group Weeds Gone Wild: Alien Plant Invaders of Natural Areas. Retrieved from http://www.nps.gov/plants/alien/.

Park, J. W., Ko, S. H., Kim, C. W., Jeoung, B. J., & Hong, C. S. (1999). Identification and characterization of the major allergen of the Humulus japonicus pollen. Clinical and Experimental Allergy, 29, 1080-1086.

Sarat, E., Fried, G,. & Reygrobellet, J. -P. (2015). Retour d’expérience de gestion réalisé dans le cadre des travaux du groupe de travail Invasions Biologiques en milieux aquatiques. ONEMA et UICN France.

Sasakawa, K. (2010). Field observations of climbing behavior and seed predation by adult ground beetles (Coleoptera: Carabidae) in a lowland area of the temperate zone. Environmental Entomology, 39, 1554-1560.

Simberloff, D., Martin, J. L., Genovesi, P., Maris, V., Wardle, D. A., Aronson, J., Courchamp, F., Galil, B., García-Berthou, E., Pascal, M., Pyšek, P., Sousa, R., Tabacchi, E., & Vilà, M. (2013). Impacts of biological invasions: what's what and the way forward. Trends in ecology & evolution, 28(1), 58-66.

Smage des Gardons (2014). Bilan de 2 années d’études sur le HOUBLON JAPONAIS (Humulus japonicus), espèce invasive émergente prioritaire à l’échelle européenne. Appel à décision sur l’opportunité d’une gestion, pp. 1-9.

Small, E. (1997). Humulus. In Flora of North America Editorial Committee (Eds), Flora of North America North of Mexico. Vol. 3 (pp. 356-357). New York and Oxford.

Tanner, R. (2017). Information on measures and related costs in relation to species included on the Union list: Impatiens glandulifera. Technical note prepared by IUCN for the European Commission.

Tassin, J. (2014). La grande invasion : Qui a peur des espèces invasives? Paris: Odile Jacob.

Zheng, H., Wu, Y., Ding, J., Binion, D., Fu, W., & Reardon, R. (2004). Invasive Plants of Asian Origin Established in the United States and Their Natural Enemies. Volume 1.

United States Department of Agriculture, Forest Service. FHTET-2004-05. Morgantown, WV.